A világ három legszebb országa, személyes enumerációban

Az országok, amikbe ha valaki elvisz, ahhoz feleségül megyek (kortól és nemtől függetlenül :D), az országok, melyek megtekintéséről álmodom, a vágyaim, hogy egyszer láthatom én is őket…

1. Suomen Tasavalta
Finn Köztársaság

Terület: 338 145 km²
Népesség: 5 282 301 (2007)
Népsűrűség: 16 fő/km²

Lombhullató erdőségek (az ország 60%-a!), és az ezer tó országa (nem is ezer, valójában 187 888 tavat és és 179 584 szigetet tartanak nyilván). Mi más kerülhetett volna nálam az első helyre? Rengeteg érdekes dolgot most olvasok csak el az országról, amikről eddig fogalmam sem volt. A leggyönyörűbb ország, amit valaha is el lehet képzelni. Na, majd 2022-ben, hogyha nem előbb…

2. Konungariket Sverige
Svéd Királyság

Terület: 449 964 km²
Népesség: 9 122 269 (2007)
Népsűrűség: 20 fő/km²

Skandináv-félsziget rajongó lévén nem elhanyagolható ez az ország sem. Eléggé nagy előny a Skandináv-hegység, ami végigvonul rajta, ide például szívesen mennék el síelni is, avagy ebben az országban szívesen törném ki a lábam.

3. Kongeriket Norge
Norvég Királyság

Terület: 385 199 km²
Népesség: 4 681 100 (2007)
Népsűrűség: 14 fő/km²

Mi más kerülhetne a harmadik helyre? Eléggé furcsa, hogy ilyen alacsony népsűrűségük van ezeknek az országoknak, de azért többnyire a természeti viszonyok miatt ugyebár. Szeressük Norvégiát is, meg az egész Lappföldet, meg a rénszarvasokat!

Hóélmények, “nyári kánikula”

A tavalyi hó - hiányzott már, de most visszatért, még ha nem is maradt meg. De jót tett a szívemnek ez a kis hóesés.

Kőszegen bizony havazott a tegnapi nap – akinek eddig meséltem, csak a szemét meresztgette, szóval lehet irigyelni, a hónak ugyan semmi nyoma a füvön, vagy háztetőkön, lefotózni sem volt módom, így marad csak a puszta emlékezet. Lehet, hogy idén nem sok ilyen alkalmam lesz…

Hogy mi is a címben ez a “nyári kánikula”? Csupán annyi, hogy ez az időjárás nekem még ahhoz hasonló. Mindenki kabát-sál-sapka, én bezzeg egy vékony pulcsiban rohangálok, és nem fázok – lehet, hogy ez valami abnormális dolog. A szívem a télé, és bizony ősz utolsó hónapját járjuk már, ilyenkor tűnődök el csak azon, hogy milyen gyorsan is megy az idő… Na, de most nem az a lényeg, hogy az elmúlt két hónap összevéve tűnt talán két hétnek, vagy még annyinak sem, hanem az, hogy közeledik a tél, basszus, és már nincs sok idő.
November harmincadikán én megvárom az éjjelt, másnak persze ez természetes, hogy háromkor fekszenek le, de én már tízkor kidőlök. Megvárom, mire hivatalosan is kijelenthetem, hogy elérkeztünk az év leghidegebb évszakához, amire már nyolc hónapja várok, március elseje óta. Az évszakok váltakozását meg – nagy bánatomra – nem lehet leállítani, míg mások a fülledt melegben nyomnák meg a STOP-ot, addig én természetesen kihasználom az időt, amíg ilyen az idő, végtére is egy évben csak egyszer  van ilyen, három hónapig.

Kedden felkeltem, szokásos módon reggeliztem (15 perc), bepakoltam, (3 perc) hajat csináltam (10 perc), meg egyéb dolgokat kentem a fejemre (gondolok itt sminkre, alapozóra, stb, 10 perc), és mire végeztem, volt még húsz csodálatos percem fél nyolcig, amikor elindulok a nagyvilágba. Kinéztem az ablakon, és majdnem kiesett a szemem: először csak esőt láttam, de aztán jobban megnéztem, és teljes mértékben kijelenthető, hogy az bizony havaseső volt. Örömtáncot jártam, sikítoztam, mosolyogtam, és abban a húsz percben ott lógtam az ablakban, csak hogy nézhessem a november eleji csodát. Aztán elindultam, a biztonság kedvéért vittem egy jó nagy fekete esernyőt is. Teljes extázisom volt, amikor a hópelyhek rátapadtak az arcomra, csodálatos érzés. Aztán szépen-lassan a havaseső eső része (:D) abbamardt, és csak sima hó esett. Sima hó, egy egész napon keresztül. Mivel nem fagyott, ezért a nyoma nem látszott sehol, se a füvön, se a háztetőkön. Így csak maradt emlékként a szimpla gondolat, hogy igen, Kőszegen novemberben esett a hó, máshol meg nem.
Ma meg csak egy kétperces havazást kaptunk, ami elég gyorsan átváltott esőbe – még mindig nem hagyta abba a zuhohást – valaki fagyassza már meg a felhőket!

A legjobb érzés csakis az, ha reggel felkelsz, és kinézel az ablakon, és minden csupa hó – ennél jobb nincs, és nem is lehet, maximum ha a hóban ott fetrengene Ville Valo.

Keresések gyöngye plusz Zsófia napi fullánkja

A napi keresés, amin félholtra röhögtem magam:

www.bordaközti idegzsába

Mondja valaki, hogy nem vicces a blogoló életmód.

Kiegészítem azért Zsófi webfordítós próbálkozásával:

Bianka, úgy érzem felfedeztünk egy súlyos betegséget. Ez nem más, mint a bordaközi idegzsába. Ezzel nagyon kell vigyázni. Nem szabad megerőltetni a gerincünket, mert súlyosbodhat. Szóval, legyünk elővigyázatosak. Egyébként meg te vagy a napsugár, mely átjárja testemet. Szeretlek!

Bianka fühle ich es so wir entdeckten eine ernste Krankheit. Das nicht jemand anderer, als die Zwischenrippenneuralgie. Es ist notwendig, damit sehr viel sorgfältig zu sein. Es wird nicht erlaubt, unseren Stachel zu spannen, weil er erschwert werden kann. Also, lassen Sie uns vorsichtig sein. Irgendwie sind Sie der Sonnenstrahl, der meinen Körper durchdringt. Ich liebe Sie!

Bianka érzem azt így felfedeztünk egy súlyos betegséget. Nem valaki más, a Zwischenrippenneuralgie-nél. Szükséges ezzel gondos lenni sokkal. Nem megengedett nyújtani a fullánkunkat, mert bonyolult tud lenni. Tehát engedd meg nekünk, hogy gondosak legyünk. Bárhogy is te vagy az a napsugár, ami áthatol a testemen. Szeretlek!

Tim Burton mánia, meg Alíz Csodaországban

Elfogott a Tim Burton láz, egyik nap háromszor néztem végig a Charlie és a csokigyárat és kétszer az Ollókezű Edward-ot. Ezután következett csak az Álmosvölgy legendája, a Karácsonyi lidércnyomás, A halott menyasszony, A Karib-tenger kalózai és persze Sweeney Todd. A Batman-filmek még hátra vannak.

Hogy mi a jó a filmeiben? Az a valóságtól való elrugaszkodás, mely mégsem meseszerű, az, hogy a filmeket követni és érteni lehet. Meg persze mit érne mindez szinte az összes film főszereplője, Johnny Depp nélkül, ki mint Edward Scissorhands, Willy Wonka, vagy éppen mint Ichabod Crane vagy Jack Sparrow kapitány remekül helytáll, nálam viszi a pálmát a “legjobb színész” kategóriában.

Nehéz lenne felsorolni egy darab kedvenc filmet, de ha rá kellene vágnom valamit erre a kérdésre, a Charlie és a csokigyár mellett döntenék. Pár napja egész nap csak a Willy Wonka’s Welcome Song-ot éneklem, meg persze a “gumit-gumit rág a lány, gumit-gumit rág a lány, gumit kajál, gumit piál, gumit-gumit rágcsál” rész sem elhanyagolható. Imádom az umpalumpákat, na jó, viccet félretéve is remek film. Egy blogban láttam éppen leírva, hogy a film teljesen passzol minden egyes korosztály elvárásaihoz, “mert a gyerekek élvezik a csokit, a tinilányok Johnnyt, a felnőttek meg azért el tudnak rajta gondolkodni – lásd az elkényeztetett kislány példáját”. Nálam ez a telitalálatos tízből tíz pontos film, bár az umpalumpák énekei kissé gagyik, de ettől eltekintve megnézném még akárhányszor, megunhatatlan.
Hasonlóan tetszett az Ollókezű Edward is, bár az már eléggé régi film, a ‘90-es évjáratból. Tetszik a története, meg minden összevetve: 10/8,75 pont járna, hogyha pontoznom kéne, de most kit érdekelnek a számok? Meg kell nézni, oszt’ kész.
Tegnap este tekintettem meg A halott menyasszonyt, szép kis mese, aranyos, és rólam tudni kell, hogy az animációs filmekben sokkal jobban ki tudom magam élni… A Karácsonyi lidércnyomás is hasonló, bár abból csak a “disz iz helovin” főcímdal maradt meg belőlem (tudni kell, hogy a The nightmare before Christmas Ville Valo kedvenc filmje, na), szóval az utóbbi két mesére nyomnék egy nyolcast, csak hogy akkor már mindent értékeljek.
Az Álmosvölgy legendája… Egy pont híján telitalálatos film (gyengébbek kedvéért 9 pontos), olykor megmosolyogtató, állítólag horror… Nem tudom, nálam a horrorba tartozik a Fűrész (nem csak az első rész, hanem a további öt is) és a Hideg csontok (ettől a mai napig a hideg ráz), de a Sleepy Hollow Burton filmet nem kategorizálnám be ide. Oké, hogy van egy-két fejlevágás, kaszabolás, meg fej nélküli lovas, de hát ha egyszer elvonja a figyelmemet a főszereplő, nincs mit tenni.
A Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya című filmet csak feliratosan láttam, de a tetszésemet eléggé elnyerte. Kilences.
(Egy hete sem tart a Burton-láz, de már mennyi mindent hányszor megnéztem, ajj.)

Az Alíz Csodaországbant március negyedikén mutatják be a mozik. Hogy miért is várom ennyire? Nem kérdés. Eleve a története csodálatos, számtalanszor láttam már az eredeti mesét. Továbbá teljesen magával ragadó, hogy Johnny Depp játssza az Őrült Kalapos szerepét, aztán sorolhatnám még itt az “azonnal-meg-kell-néznem” melletti érvek sorakoztatását, de nem teszem. A kedvenc rendező, a kedvenc színésszel, ennél jobb dolog nem is történhetne talán, de igen, történik. Egy harmadik “kedvenc” dolog lesz a filmben, és tulajdonképpen ezért várom annyira, hogy el fogok menni a premierre, csak azért is… És hogy mi ez a dolog? Természetesen a HIM filmzene. Nem olyan rég tudtam én ezt meg, még shortscore-n olvastam: “A finn HIM utoljára 2007-ben jelentetett meg teljes lemezt, de Ville Valo és csapata bejelentette, hogy még karácsony előtt elkészül a ‘Venus Doom’ folytatása. A zenekar hetedik albuma a ‘Screamworks: Love In Theory And Practice’ címet kapta és 2010. február 14-én, azaz Valentin-napon jelenik majd meg. Mindemellett Ville Valo Tim Burton (The Nightmare Before Christmas, The Corpse Bride, Sweeney Todd) új filmjéhez, az Alice in Wonderland-hoz készít egy betétdalt, mely szintén jövő év elején lát napvilágot.” Fantasztikus, lehengerlő és hihetetlen.

A februári és márciusi időszak az ünneplések sorozata lesz… Február  tizennégy új album, huszonkettő az egyéves évforduló, március négy pedig irány a mozi. Ki jön velem?

Az öt legideálisabb állás

Vivien írta meg, és én meg leszek olyan pofátlan, hogy “ellopom” tőle ezt a témát. Egyúttal köszönöm neki az ötletet, meg minden!

• Informatikus
  Hát igen, a jövő… Nem tudom miért, de szerelmes vagyok ebbe a szakmába, ez az, ami érdekel, mozgatja a fantáziám, és ha megnézem a megyei újság “állást kínál” rovatát, akkor bizonyosul be a tervem, igen-igen, ezzel el is tudok majd helyezkedni valahol. Jó lesz majd, hogyha a hobbim lesz a munkám is egyben, ebben tudom kiélni magam. Bár egy idő után biztos unalmas lesz.
• Író / költő
  Most már nem is kifejezetten az újságírás mozgatja a fantáziámat, hanem sokkal inkább a novellák, regények, vagy éppen versek gyártása. Biztos vagyok benne, hogy majd egyszer kiadatok valami ilyesmit, majd idősödő ősz hajjal, mikor már semmi dolgom nem lesz a világon.
• Banki ügyintéző
  Voltam ma bankban, és megosztottam édesanyámmal is, hogy nekem nagyon tetszik ez az állás. De nem is csak bankban, vehetünk egy titkári munkát is. El tudnám magam képzelni ilyen helyen, bár lehet, hogy nem nagyon bírnám sokáig.
• Kozmetikus / fodrász
  Nagyon sokáig úgy éreztem, hogy én erre a szakmára vagyok hivatott. Kiélhetném a kreativitásomat, meg minden, de azért ugye az elhelyezkedés, meg hasonló dolgok szempontjából eléggé rázós az ügy. De nagyon élvezném, az biztos.
• Pék / cukrász
  Ahogy Vivien megírta, ez az a “cukcsi mukcsi” szakma, amit még el bírnék viselni. Milyen perverz gondolkodásaim vannak ahhoz képest, hogy szinte életemben nem sütöttem semmit – pár alkalom kivételével, amikor rámjön a muffinláz -  és egyáltalán nem is érdeklődök a dolog iránt, nem nézem meg, hogyan készülnek azok a finomságok, melyeket anyu csinál. Hmm, eléggé bizarr.

A legegyértelműbb dolgok számomra, amire a telitalálatos lottónyereményemet költeném

• Az első mindjárt az lenne, hogy fognám magam és egy repülőjegyet, és meg sem állnék egészen Finnországig (kisbetűvel megjegyzem, hogy természetesen Kinga jönne velem!)
  Ott aztán ellennénk pár hétig, vennék egy házat, aminek nem feltétlenül kell nagynak lennie, csak élni lehessen benne. Nem tudom miért, de ilyen hatalmas villákra sajnálnám a pénzt, és nem is az a fontos, hogy mekkora házad van, hogyha egyszer én Finnországban laknék, elélnék egy híd alatt is.
• Vennék egy életre elegendő fekete hajfestéket
  Taszít a lenőtt haj, egyenesen undorító, de mivel az egészet be szeretném festeni, ezért kétszer annyi kell, amennyi a normális mennyiség lenne. Jó sok tubussal raknám tele egy egész szobámat a finnországi házamban, ha-ha.
  
  
• Az alábbi tetoválásokat varratnám magamra, és már aznap elkezdeném, amikor kézhez kaptam a nyereményt:
  
  • Heartagram tetoválás a csuklómra és a gyűrűsujjamra
    Mert kifejez, szép, ízléses, egyszerű, fekete.
  • Indatetoválás a karomra
    Pontosan olyan, mint Ville Valo-é. Nem valami nőies minta, de ki is akar itt nőies lenni?
  • Ville Valo szemei a hátamra
    Szintén fekete, nem tudom miért, ilyen színes csilli-villi dolgokat sosem varratnék magamra, mert értelmetlen, ha valakinek van egy tarka pillangó a seggén…
  • Úgyis kitalálok még vagy száz tetoválást, amiket úgysem valósítok meg, szóval a lista itt még nagyon nem ért véget, most csak a legfontosabbakat emeltem ki.
• Megvenném a létező összes HIM-es pólót, pulcsit, kulcstartót, medált, fali- és ébresztőórát, meg egyéb csecsebecséket
  Mert nem tudnám azt a pénzt normális ruhákra költeni. Utálom a ruhaboltokat, sosem találok az ízlésemnek megfelelő dolgot, amin nincs szivárvány és póniló.
• Írnék egy könyvet, és kiadatnám minden létező nyelven
  Csak, hogy valami poénos is legyen a listámon.

Nem szerepel olyan dolog a lajstromomban, hogy felajánlanám ennek meg annak az alapítványnak. Ha megnyerném ezt a pénzt, csak magammal foglalkoznék, és ugyanaz az önelégült énközpontú idióta leszek, aki mindig is voltam, max. egy fokkal egoistább.

Kétszínűség reflektorfényben

A keddi élő Reflektor (RTL) magazin adása eléggé nagy port kavart. Hogy mi ennek a dolognak az előnye? Megismertük István Dániel igazi arcát.

(Tennék be videót, csak ma már “This video is no longer available due to a copyright claim by Magyar RTL Televízió Zrt..” felirat jelenik csak meg.)

A műsorvezető azóta már elnézést kért az összes szétalázott sztártól, de mit ér ilyenkor a szó? Ha valaki rólam mondana ilyet, mint amit István Dániel – megjegyzem, állítólag csak poénból – magyarázott, valószínűleg jobban felhúznám magam, mint Király Linda, akit tulajdonképpen ledisznóztak.
“– Először azt sem tudtam, hogy ki az az István Dániel, aztán mikor megtudtam, mi történt, elkezdtem szakadni a nevetéstől. Most milyen véleményem legyen erről? Ez neki ciki, nem nekem” – nyilatkozta a Borsnak, és teljes mértékben igaza van, bár én körülbelül az orrát törtem volna be. Deutsch Anita helyébe sem nagyon élném bele magam, az ismét várandós színésznőnek pedig a “minek szül egy férfi?” megjegyzést szánta Dániel.
Mikre nem képes egy véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon? Sok mindenre.

De ez azért még nem tartozik a kétszínűség kategóriájába, hiszen a műsorvezetőknek a dolga az, hogy bájosan, vigyorogva meséljen a nézőknek akár arról az emberről is, akit a világon a legjobban gyűlöl.  Véleménye lehet neki is, csak kifejteni nem illik a médiában, még ha véletlenül is történt. Az meg, hogy a Reflektor elvileg nem is élő felvételű magazin, arról már ne is beszéljünk. Ez a munkája, ő ebből él.Valakinek viszont nem kell pénzt kapnia azért, hogy mindezt elvégezze. Én is nagyon kétszínű ember tudok lenni, mindig is az voltam, de most már egyszerűen nincs undorom ahhoz, hogy jó képet vágjak olyan dologhoz, amit abszolút nem komálok, aztán bezzeg a másik személynek meg teljesen máshogy reagálok, csak hogy megtévesszek valakit. Eljutottam oda, hogy ami nem tetszik, abba nem erőltetem bele magam, akit utálok, azzal nem beszélgetek és nem vigyorgok a képébe, aztán a háta mögött pedig elhordom mindennek. És hogy miért? Mert lebukni gáz. Tanuljunk csak István Danika esetéből.

Atrocitás, agresszió

Mi lehet a jobb megoldás? Elfojtani az agressziót, vagy kiélni? Egyik sem a legjobb dolog, mint tudjuk, a következmény sosem lesz jó.

Nem szeretek dolgokat elfojtani, nekem ki kell tárnom a nagyvilág felé az indulataimat, és ha nem tehetném meg mindezt, el lennék veszve. Persze nem kell azt hinni, hogy én abba a kategóriába tartozom, aki ezt a dolgot kíméletlenül és mit sem törődve, agresszívan teszi: a mentális erőszakra sokkal inkább vagyok képes (csak hogy idézzek egy kis Ville Valot – “Soha nem ütöttem meg senkit. Általános iskola óta nem harcoltam fizikai módon. Úgy érzem, hogy a lelki erőszak sokkal rosszabb tud lenni. Megőrjítem magam körül az embereket, a bandában és máshol is, hülye módon, és így sebeket ejtek a kapcsolatunkon” {mindez szinte teljesen igaz rám is, bár Ville melyik mondata nem lenne pontosan olyan, mintha én írtam volna?)

Visszakanyarodva a mai témánk felé eléggé meglepett ma, amikor az egyik dühöngő osztálytársam egy széket hajított ma barátnőm felé – pontosan, mint az óvodában – igazából egész nap ezen nevettünk, de azért mégsem lett annyira vicces, ha az ülőbútor célba talál. Úgy körülbelül öt centiméterre tőlem esett le. Elgondolkodtató, hogy vajon mi válthatta ki ezt az indulatot, hogy csak úgy hirtelenjében hozzánkvágjon egy széket teljes erejéből. “Székséges szék” osztálytársunk meg csak dühöngött tovább, “hülye ribanc” jelzőket üvöltve, vörös fejjel ült vissza a helyére. Na, az ilyen ember nem normális, de ezek szerint ő ezt nem veszi észre magáról.

Én is szoktam erőszakoskodni, de természetesen csak poénból. Ha valakit megharapok, megrugdosok és megütök, azt sosem gondolom komolyan, az esetek 90%-ában viszonozzák is ezt a gesztusom. Nem tudom miért, de szeretem, ha ütnek. De persze csak a gyerekes pofozgatások, hajtépések és rúgdalások férnek ide be, a székdobálás – halál komolyan – nem. De lehet, hogy ismét csak én vagyok az abnormális, hogy ezt a violenciát már természetellenesnek tartom. Bennem is felmerülnek már eléggé nagy kaliberű durvaságok is, sokszor legszívesebben agyonütnék valakit és kitépném a szívét, de azért az ilyen agresszió elfojtásra kerül. Megtehetném, hogy felhúzzak egy maszkot, és a sötét éjszakában rátámadjak valakire, de nem teszem meg. Hogy miért? Mert normálisnak tartom magam, és mert nem vagyok olyan, mint régen (bár régen is csak lelki terrort alkalmaztam, életemben nem verekedtem senkivel). Nem tudom elképzelni, hogy valakinek nekimenjek azért, mert nem tetszik a stílusa, vagy mert ugyanolyan pólót vett, mint amilyen nekem van (erre is volt már példa, röhej). Senki sem tud úgy felidegesíteni, hogy kifejezzem iránta érzett “szeretetem”, és fizikai erőszakosságot alkalmazzak. Sokkal jobban szeretem békés úton megoldani a problémákat, de az ellenségeimmel sosem tudnék leülni beszélgetni, és tisztázni a dolgokat. Ellenségből pedig akad bőven, akikkel kölcsönös az utálat. De én őket viszont teljesen kivonom az életemből, pedig sokszor megvalósíthatatlan levegőnek nézni őket.

HEARTAGRAM MAGAZIN HOTDOGON

Our Sweet 666 – Heartagram magazinom Hotdogon
(katt a képre!)

Nem sok minden van még benne, gyorsan bővül. Kíváncsi vagyok, mikor unom meg a magazin szerkesztgetését, de most már eléggé belejöttem. Már csak a feliratkozás dolgot kellene megcsinálni, de majd Dóri segít (remélhetőleg). Nem mondom, hogy jó a dizájn, de azt hiszem ez egy megfelelő tiszteletadás a HIM iránt.

Jézus Úr Isten

Friss videó Ville Valo-ról. CSODÁLATOS.