Nos, hát eltűnt ő is. Szamóca, a pár hónapos lánymacskánk is “felszívódott”. Nem tudom, miért van az, hogy az elmúlt kb. 9-10 évben alig maradt meg maradandóan pár macskánk Lizán, az anyamacskán kívül. Ha belegondolok, csak Samu ilyen, aki megmaradt, de ő is még csak két éves, de ez nálunk már rekordmennyiségűnek számít. Lehet, hogy Szamócát is megölte Samu. Ki tudja… A lényeg, hogy mint körülbelül az összes macska a háztartásunkban, ő is elveszett.
Annyira gyorsan telnek a napok… Fel sem tűnik, hogy már majdnemhogy letelt a nyáriszünet fele is, mindjárt vége, és újra minden a régi kerékvágásba kerül. És ahhoz képest, hogy egész nyáron nem csináltam semmit, eléggé sok dolog történt mégis. És még több dolog fog történni a hátralévő másfél hónapban. Vagy talán nem… Nem tudhatom.
Holnap. Még csak a bejelentkezés lesz, de én már tényleg rémeket álmodok… Az együttérző és normális emberek legyenek szívesek szorítani. A fogorvosnál csak nem rosszabb. Bár én szeretek fogorvoshoz járni, legalább is egy érzéstelenítő injekció valamint egy fogtömés erejéig. Nem tudom, mire számítsak, talán ez a legrosszabb benne. De hiszen ezt az egész dolgot én akarom, nem más. Túlságosan is sajnáltatom magam. Nem vagyok ennyire félős, vagyis, hát de… De túlélem. Túl hát!
Ma kapom meg Vikcsi levelét, kíváncsi vagyok, ismét mennyit fogok nevetni rajta. Vikcsi a leprás társam. Nagyon szeretem őt, de legkevésbé sem annyira, amennyire megérdemelné. Próbálok ezen javítani.
július 10, 2009 at 07:01
túl rég olvastam a blogod (L) szeretlek
július 10, 2009 at 09:16
Úgy szeress ahogy tudsz, ne úgy ahogy megérdemelném. Sőt szerintem úgy gondolod, hogy nagyon megérdemlem pedig nem :P :D